udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 83 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-83

Névmutató: Copotoiu, Constantin

2012. július 21.

Ki fogja betölteni a meghirdetett egyetemi állásokat a MOGYE-n?
Nemhogy az önálló magyar intézetekből álló tagozat, de egyáltalán a meglévő csonka magyar oktatás is veszélybe kerül, ha a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen meghirdetett állásokra nem lesz elegendő magyar jelentkező a szeptemberre kitűzött versenyvizsgán. A tantervben szereplő órák megtartásához, valamint az ARACIS (a felsőoktatás minőségét ellenőrző ügynökség) által megkövetelt „lefedettséghez”, ami a tanárok és hallgatók számarányát jelenti, az óraadó tanárok mellett 31 állást kellene betölteni, különösen a problematikus tantárgyak, a sebészet, a fertőző betegségek és más diszciplínák esetében – hangzott el korábban az önálló magyar oktatásról szóló tanácskozáson.
Hogy mindebből mi valósulhat meg, s a jelenlegi helyzetről dr. Azamfirei Leonard egyetemi tanárt, a MOGYE rektorát kérdeztük.
– Hány állásra szerveznek versenyvizsgát?
– Eredetileg 57 poszt, elsősorban adjunktusi, néhány tanársegédi, két előadótanári és egy professzori állás meghirdetésének a jogát kértük a szaktárcától. Másfél hónappal ezelőtt a tanügyminisztérium illetékesei megszabták, hogy csak az egyetemi év közben felszabadult állásokat hirdethetjük meg. Ez volt az ok, amiért új jegyzéket készítettünk, amelyben 43 állás szerepel. Július 16-án kezdődött és augusztus 31-ig tart a beiratkozás. Szeptember 1-15. között a versenybizottságok értékelik a dossziékat, majd szeptember 17-23. között zajlik a vizsga.
– Milyen követelményeknek kell eleget tenniük azoknak, akik tanársegédi állást pályáznak meg? Megmaradt-e az a feltétel, hogy doktorátussal kell rendelkezzenek? – Ebben az esetben a „legkritikusabbak” az előírások, amit, egy fiatal jelölt karrierjéről lévén szó, nem tartok természetesnek, a jelöltnek ugyanis megvédett doktori címmel kell rendelkeznie. – Tehát nem elegendő, ha folyamatban van a doktori képzés?
– Mi minden szinten azt kértük: fogadják el, ha a jelölt már elkezdte a doktorátust, mivel a tanársegédtől elsősorban azt várjuk, hogy szakmai szempontból fejlődőképes legyen. Aki már megszerezte a doktori címet, az kiforrott szakember, s magasabb szintű állásba lehet alkalmazni. Sajnos, nem tudtuk megváltoztatni az előírásokat. Ezért valószínűleg kevesebben fognak jelentkezni, mint ahogy szerettük volna. Ezentúl nagyon fontosnak érzem az adjunktusi állások betöltését, ugyanis a legaktívabb korszakukban levő szakemberekről van szó, akik részt vesznek a kutatómunkában, szakcikkeket közölnek és leendő előadótanároknak tekinthetők.
– Lehet-e tudni, hogy melyek azok az állások, amelyeket a magyar oktatók pályázhatnak meg?
– Mi nem egy bizonyos személy számára hirdetünk meg egy állást.
– Nem is erre vonatkozott a kérdés.
– Az adjunktustól felfele akkor szervezünk vizsgát magyar oktatóknak, ha magyarul megtartandó előadásokat kell lefedni. Természetesen bármely állásra jelentkezhet magyar jelölt, ha jól beszéli a román nyelvet.
– Mindez a Hivatalos Közlönyből nem derült ki.
– Például a fertőző betegségek szakon világos, hogy a két állás esetében egy magyar és egy román előadóra van szükség, ami az úgynevezett „pozíció” feltüntetéséből derül ki. Ezek az adatok nemsokára pontosan megjelennek az egyetem honlapján.
– A tanársegédek esetében is?
– Mivel a gyakorlati oktatás román nyelven folyik, arra bárki jelentkezhet.
– Ön is nagyon jól tudja, hogy pontosan ettől függ a magyar nyelvű oktatás jövője, hiszen, ha továbbra is olyan kis számban kerülnek be magyarul is oktatni tudó tanársegédek, mint eddig, néhány év múlva a magyar nyelvű oktatás magától számolódik fel.
– Ki akadályozza meg, hogy jöjjenek? Én azt szeretném, ha minél többen jelentkeznének, mert akkor nagyobb lenne a versengés is.
– Mindenki tudja, hogy minden tanársegédi állást előkészítenek valakinek, s a kívülállónak semmi esélye sincs a versenyvizsgán, akkor meg miért tanulna, tenné ki magát a kudarcnak? – Szeretnék mindenkivel korrekt módon viselkedni. Minden tanszékvezetőt megkérdeztem a terveiről, és elfogadtam az ajánlatokat. A kért állásokat pedig meghirdettem. Aki nem kért, ott nem tehettem semmit. Úgy nem lehet állást kérni, hogy félreállnak, és nem vesznek részt az egyetem életében. Bármennyire is szeretném, ha nem hallgatnak meg, akkor nincs mit tennem. Tegnap kértem újra, hogy közöljék a vezető tisztségekbe javasolt személyek nevét. Nagyon szeretném, ha a magyar tagozaton levő üres állásokat betöltenék. A jövő tavasszal ellenőrizni fogja az egyetem mindhárom tagozatát az ARACIS. Alapvető feltétel a tanár-diák arány, s én azt szeretném, ha mind a három vonalat engedélyeznék, mert az egész egyetem léte függ ettől.
Leonard Azamfirei rektor felvetését követően a magyar tagozat választott képviselőitől értesültünk, hogy az egyetem vezetőségének benyújtott szervezési, működési szabályzattervezetet, amely a közoktatási törvény alapján a kért döntési és szervezési önállóságot biztosítaná a magyar oktatás számára, a szenátus Copotoiu Constantin elnök aláírásával július 6-án, egy sor törvényességi kifogásra hivatkozva, visszautasította.
Bodolai Gyöngyi
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

2012. augusztus 4.

Románia a plágiumok földje
Pár nappal a politikai vetélytársa, Traian Basescu elnök leváltását célzó népszavazás kudarca után újabb kellemetlenség fenyegeti a román kormányfőt, Victor Pontát. Szeptemberben fog összeülni a bukaresti egyetem szenátusa, hogy döntést hozzon Ponta doktori fokozatának esetleges visszavonásáról.
Ellentétben az etikai bizottsággal, amelynek összetételét az oktatási tárca Ponta igényeinek megfelelően átalakította, s amely nem talált kifogásolnivalót a doktori dolgozatban, az egyetem egy bizottsága már megerősítette a Pontával szemben fölmerült plágiumvádat. Ez késztethette a miniszterelnököt arra, hogy a tervezettnél gyorsabb ütemben indítson támadást Basescu, az Alkotmánybíróság és az útjában álló többi intézmény ellen – írta a szociáldemokrata kormányfőt kritikus szemmel figyelő Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Csakhogy a kormányfő offenzívája heves ellenállást váltott ki a román értelmiség és a tudományos intézmények részéről. Az utóbbiak már hosszú ideje nem tekinthetők a kormány döntéseire rábólintó alázatos végrehajtó szerveknek. Emil Boc konzervatív miniszterelnök kormányának oktatási minisztereként Daniel Funeriu – aki ma Basescu elnök tanácsadói közé tartozik – 2011-ben szigorú szabályokat léptetett életbe. Reformját, amelynek értelmében plágiumgyanú esetén évekre visszamenőleg vizsgálatnak lehet alávetni tudományos dolgozatokat, élesen támadta az akkori liberális és szociáldemokrata ellenzék. A reform első "áldozata" az idén májusban hatalomra jutott Ponta-kormány oktatási minisztere, Ioan Mang lett: kinevezése után nyolc nappal kénytelen volt lemondani – plágium miatt.
A miniszter körüli botrány ráirányította a figyelmet a felsőoktatási korrupció széles körben elterjedt és sokáig eltűrt jelenségére. Ha Ponta tagadja a nyilvánvalót, vagyis azt, hogy "ollózta" doktori dolgozatának nagy részét, s még azt is kijelenti, hogy "büszke" a disszertációjára, akkor ezreket tudhat maga mellett, akik hasonló módon jutottak tudományos fokozathoz. Belügyminisztere, Ioan Rus egyenesen arra a kijelentésre vetemedett, hogy Platóntól és Arisztotelésztől Heideggerig amúgy is mindenki "koppintott" valakiről.
Ponta szerint pedig nincs "plágiumügy", csupán intrika, amelyet Basescu szőtt ellene külföldi médiumok segítségével. A román médiumok csaknem mindegyike kritikátlanul szajkózta ezt a változatot.
Hantz Péter biofizikus behatóan foglalkozott a marosvásárhelyi egyetemen készült plágiumokkal. Az oktatási minisztériumhoz intézett, január 12-én kelt beadványában Hantz azzal gyanúsította meg Leonard Azamfirei rektort, Constantin Copotoiu korábbi rektort és Klara Brînzaniuc korábbi rektorhelyettest, hogy külföldi tudományos dolgozatok plagizált változatát adták be saját munkáik gyanánt. Bizonyítékként a kolozsvári biofizikus csatolta brit és német tudósok leveleit, amelyek arról tanúskodnak, hogy a fenti román szerzők az ő munkáikból "ollóztak".
A hatályos törvény értelmében a minisztériumnak 90 napon belül kell válaszolnia az ilyen beadványokra. Hantz azonban mind a mai napig nem kapott választ Bukarestből. A beadványhoz mellékelt dokumentációnak időközben nyoma veszett. A biofizikus most arra készül, hogy bűnvádi feljelentést tegyen. A plágium ugyanis Romániában bűncselekménynek számít.
Népújság (Marosvásárhely)

2012. augusztus 16.

Beperelte a román oktatási tárcát a Bolyai Kezdeményező Bizottság
Beperelte a román oktatási minisztériumot és a tárcának alárendelt etikai bizottságot Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnöke amiatt, hogy a törvényes határidő lejártával sem hozták nyilvánosságra döntésüket a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) plágiummal vádolt vezetői ügyében.
Az MTI-hez eljuttatott közleményben a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnöksége közölte, megrendült a bizalmuk a román oktatási minisztériumban és az annak alárendelt intézményekben, ezért kényszerültek arra, hogy bírósági úton keressék az igazukat. A közleményhez az augusztus 6-án keltezett bírósági keresetet, valamint azt a bizonylatot is csatolták, amelyben az ügyészség közli, hogy elkezdte a nyomozást a plágiummal vádolt Leonard Azamfirei, a MOGYE rektora ellen.
A Bolyai Kezdeményező Bizottság 2012. február 13-án juttatta el a román oktatási minisztériumhoz a MOGYE jelenlegi és volt rektorának a plágiumát bizonyító dokumentációt. Akkor a Bázelben kutató Hantz Péter biofizikus online sajtótájékoztatón közölte, hogy a MOGYE akkori rektora, Constantin Copotoiu (jelenleg a MOGYE szenátusának az elnöke), tudományos rektorhelyettese, Klara Brinzaniuc, valamint az általános orvosi kar dékánja, Leonard Azamfirei (jelenleg a MOGYE rektora) vezetésével az egyetem kutatói olyan orvosi szakcikkeket írtak és közöltek az egyetem angol nyelvű szakfolyóiratában, amelyek döntő része külföldi folyóiratokban megjelent munkák másolata. A BKB megkereste az eredeti cikkek holland és angol szerzőit, akik megerősítették a plágium tényét és tiltakoztak a marosvásárhelyi gyakorlat ellen.
A februári feljelentést követően a minisztériumnak közel egy hónapra volt szüksége ahhoz, hogy az iratcsomót az ügyben illetékes Tudományos Kutatás Nemzeti Etikai Bizottságához továbbítsa. Az etikai bizottságnak június 9-ig kellett volna írásos állásfoglalást közzétennie, de ez azóta sem történt meg. A bizottságot egy nappal a határidő lejárta előtt, a Victor Ponta miniszterelnök elleni plágiumvád vizsgálata közben feloszlatták, majd újraalakították.
Hantz Péter emellett büntetőfeljelentést is tett a MOGYE rektora, Leonard Azamfirei ellen abból kiindulva, hogy Romániában a plágium bűncselekménynek számít. Az ügyészség július 19-én hivatalos átiratban tájékoztatta a BKB alelnökét, hogy megkezdte a nyomozást Leonard Azamfirei ellen. A BKB Leonard Azamfirei rektor lemondását és megbüntetését, valamit Constantin Copotoiu volt rektor felelősségre vonását, valamint a Semmelweis Egyetemen szerzett díszdoktori címének visszavonását követeli. A BKB alelnöke a jogi lépések mellett tájékoztatta az Európai Parlament Petíciós Bizottságát, és Máire Geoghegan-Quinn tudományért és innovációért felelős európai biztost. Tájékoztatása nyomán már a Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Nature is foglalkozott a marosvásárhelyi plágiumügyekkel. MTI
Erdély.ma

2012. augusztus 22.

Plágium-ügy: „Nem lehet szőnyeg alá seperni!”
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nem csak a tanügyi törvény be nem tartása és a magyar oktatók és diákok ellen irányuló diszkrimináció miatt vált hírhedté, hanem vezető tisztségben levő tanárok plagizálása is a vásárhelyi egyetemre vonta az ország, de külföld figyelmét is. Az év elején a tanintézmény volt rektora, Constantin Copotoiu és rektorhelyettese, Brînzaniuc Klára esetében merült fel a plágium gyanúja, de nem sokkal később a jelenlegi rektort, Leonard Azamfireit is más személy szellemi tulajdonával való visszaéléssel vádoltak. Az ügy legfrissebb fejleménye, hogy – mivel a plágiumot vizsgáló bizottság, illetve az oktatási tárca nem reagált a vádakra – a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke, Hantz Péter büntetőfeljelentést tett Azamfirei ellen, ugyanakkor a nemzetközi sajtó is cikkezett a román hatóságok sajátos hozzáállásáról. A BKB Azamfirei rektor lemondását és megbüntetését, valamint Copotoiu volt rektor felelősségre vonását, és a Semmelweis Egyetemen szerzett díszdoktori címének visszavonását követeli. Az ügy előzményeiről, külföldi visszhangjáról és esetleges kimeneteléről Hantz Pétert kérdezték a Központ munkatársai.
– Ön volt az, aki először nyilvánosságra hozta, hogy a MOGYE vezető tisztségeket betöltő három oktatója plagizált. Hogyan jött erre rá? Milyen kutatómunka előzte meg ezt?
– A MOGYE említett vezetőinek csalásait Stefan Hobai biokémikus, az egyetem volt oktatója leplezte le. Ez azonban csak az első lépés volt a felelősségre vonáshoz vezető rögös úton. Nem sokkal a plágium ismertté válása után magyar és román professzorok kerestek meg azzal a kéréssel, hogy vállaljam el az ügy továbbvitelét. Egy marosvásárhelyi tudósnak nemcsak a lehetőségei hiányoznak ehhez, hanem azzal is szembe kell néznie, hogy esetleg kirúgják az állásából, ahogy engem is kirúgtak a Babes-Bolyai Tudományegyetemről. Brassai Attilát, a MOGYE professzorát meg is fenyegették azután, hogy az egyetemen folyó törvénysértésekről előadást tartott az Európai Parlamentben. A plágium ténye számomra első látásra nyilvánvaló volt. Sőt azt is gyanítottam, hogy egyesek nem létező betegek fiktív adataival dolgoztak. Egy számítógépes vizsgálat után fölvettem a kapcsolatot az eredeti cikkek szerzőivel, akik válaszlevelükben megerősítették a plágium tényét, ezután pedig bejelentést tettem az Oktatási Minisztériumnál. Mivel ennek semmi foganatja nem volt – holott Romániában a plagizálás bűncselekménynek számít –, bepereltem az Oktatási Minisztériumot és az Országos Tudományos Etikai Bizottságot, és feljelentést tettem Azamfierei, a MOGYE rektora ellen. A történtekről a Bolyai Kezdeményező Bizottság a nemzetközi közvéleményt is értesítette.
– A romániai oktatási tárca, illetve az Országos Tudományos Kutatás Etikai Bizottsága eddig nem javasolt megoldást. Mit gondol, ki „tesz igazságot” az ügyben?
– A feloszlatott Etikai Bizottság tisztességesen végezte a dolgát. A jelentést a határidő lejárta előtt két héttel már elkészítették, de a korrupt román politika már eredetileg is számolt azzal, hogy esetleg egy-egy ügyben kellemetlen eredmény születhet. Így a bizottságnak megszabták, hogy csak a minisztérium láttamozása után adhatja ki munkája eredményét. A jelentéseiket látva az új kormány inkább gyorsan feloszlatta őket, és bábokat rakott a helyükre.
A jelentés tehát nem nyilvános, de több részlet is kiszivárgott belőle. A volt elnök, Ganea professzor asszony elmondta nekem, hogy a bukaresti Elias kórház beteglapjait is ellenőrizték, és mindhárom esetben szankciókat fogalmaztak meg. Marius Echim, a feloszlatott etikai bizottság alelnöke ennél tovább mert menni: a Nature magazint arról tájékoztatta, hogy mindhárom esetben megállapították a plágium tényét, és fenntartások nélkül két oktató elbocsátását javasolták. Nem árulta viszont el, hogy mely két oktatóról van szó.
A jelenlegi korrupt romániai politikai és akadémiai vezetés önszántából soha nem fog igazságot tenni. Akkor lesz majd igazság, ha a külföldi nyomás, és esetleg egy tisztességesen dolgozó ügyész ezt kikényszeríti. Ez nemsokára be fog következni, és minél inkább próbálják takargatni a mocskot, annál súlyosabbak lesznek a következmények. De ennek így is kell történnie.
– Külföldön – akadémiai berkekben – milyen visszhangja van az ügynek?
– Úgy gondolom, hogy ennél sokkal fontosabbak a politikai reakciók. A Nature és az FAZ cikke után már mindenki számára nyilvánvaló, hogy az ügyet nem lehet helyi szinten a szőnyeg alá söpörni.
– A plágium gyanúja megerősítést kapott éppen azoktól a tudósoktól, akiknek munkájukból másolt a három szóban forgó oktató. A külföldi kutatók nem tudnak semmit tenni a plagizáló tanárok megbüntetése érdekében?
– Külföldi tudósok nem foglalkoznak román tolvajok hajkurászásával és megbüntetésével, de ráirányítják a nemzetközi közvélemény figyelmét a vásárhelyi állapotokra, amelyek hűen tükrözik mindazt, ami az országban folyik. Írásos nyilatkozatot is adtak a plágium tényéről, amelyet bárki megtekinthet a www.bolyai.eu honlapon.
– Hogyan vélekedik ön arról, hogy Romániában – amely állítólag jogállam – felelős tisztséget betöltő személyek büntetlenül plagizálhatnak?
– Románia nem jogállam, hanem a korlátlan lehetőségek országa. A román politikai elit szemlátomást keresztülgázol a törvényeken és az elemi tisztességen, de elfelejtik, hogy egy nemzetközi botrány még rajtuk is keresztül tud gázolni.
Pál Piroska
kozpont.ro

2012. szeptember 24.

Maratoni megbeszélés ígéretekkel
Pénteken délután a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzetről szóló megbeszéléssel vette kezdetét a Victor Ponta kormányfő, Ecaterina Andronescu tanügyi és Vasile Cepoi egészségügyi miniszter marosvásárhelyi látogatása.
Kezdetben úgy tűnt, hogy a kormányhivatal kistermébe összehívott találkozón a helyi hivatalosságok és a vendégek mellett csak a MOGYE román vezetősége, pontosabban Leonard Azamfirei rektor és Constantin Copotoiu professzor, a szenátus elnöke vesz részt, a rektor érdeklődésünkre meg is erősítette, hogy nincs szükségük senki másra. Kérdésünkre Szabó Béla professzor, a magyar oktatók választott képviselője elmondta, hogy nem kaptak meghívást a megbeszélésre. A RMDSZ-t Frunda György, majd a később megérkező Borbély László képviselte. Több mint egyórás vita után hívták meg a magyar tagozat képviselőit, a szinte futólépésben érkező Szabó Béla, Szilágyi Tibor és Lőrinczi Zoltán professzorokat.
Maratoni megbeszélés következett, amely éjjel fél háromkor ért véget. A termet először Victor Ponta kormányfő hagyta el, aki újságírók "hadserege" előtt nyilatkozott, ugyanazt az álláspontot hangoztatva, amit korábban is.
– Véleményem szerint nem jó a különálló karok ötlete, amíg a román és magyar diákok együtt tanulnak, de mivel a törvényben a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemhez hasonlóan a marosvásárhelyit is multikulturális egyetemnek nyilvánították, a szenátusnak és a különböző vezető testületeknek az egyharmadát a magyar oktatók kell alkossák, akiket a saját közösségük választ meg, akárcsak a románokat. Mivel ezek a kérdések politikai útra terelődtek, és mind rosszabbá vált a helyzet, ma este a reális javaslatok figyelembe vételével meg kell találni a megoldást…
A tárgyalás szünetében a miniszter asszony a következőket nyilatkozta:
– …Örvendek, hogy eljöttem, mert végre kialakult egy párbeszéd az egyetem két közössége között, ezen a vonalon kellene tovább menni, mert így minden vitás kérdést meg lehet oldani. A következő problémákról esett szó: újra kell szervezni a választásokat annak érdekében, hogy az egyetem vezetősége, a szenátus kiegészüljön a magyar fél 13 képviselőjével, továbbá a főtanszékek és karok vezetősége is. Ennek érdekében a magyar rektorhelyettes irányításával úgy fogják megszervezni a versenyvizsgát, hogy a magyar nyelvű oktatás számára szükséges helyeket címzetes oktatókkal töltsék be, s ezáltal eleget tegyenek az akkreditációs feltételeknek. Beszéltünk az egyetem értékelésének, akkreditálásának következő lépéseiről: január elsejétől az Európai Egyetemek Egyesülete méri fel a helyzetet az összes romániai felsőoktatási intézményben…, márciusban az ARACIS, a romániai felsőoktatás minőségét ellenőrző bizottság veszi számba az intézményi akkreditáció feltételeit. E két felmérés érdekében az egyetemi közösségnek meg kell erősödnie, hogy eleget tehessen a követelményeknek. Miután a két ellenőrzés véget ér, s a versenyvizsgák nyomán betöltik az üres állásokat, valószínű, hogy újratárgyaljuk az újabb főtanszékek létrehozásának lehetőségét a törvényes előírásoknak megfelelően.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy pillanatnyilag nem lehetséges az önálló magyar főtanszékek megalakítása, mert az egyetem nem tesz eleget a feltételeknek.
– Nem értek egyet azzal, hogy megkérdőjelezzük a magyar oktatás "programját", és senki nem vállalhatja a felelősséget, hogy megkérdőjelezzen egy olyan programot, ami annyi év óta jól működik. Én sok jót hallottam a MOGYE-ről, tisztelem a tanárokat, akik elismert, kiváló orvosok, nemzetiségüktől függetlenül, ezért az egyetem megérdemli, hogy a legjobbak közé tartozzék. Beszéltünk a fizetéses helyekről, …de az oktatók számát figyelembe véve ennél több helyet nem hagyhattunk jóvá. Ha több hallgatót vesznek fel, és nem egészül ki az oktatói közösség, akkor az egyetem léte forog veszélyben.
Lapunk kérdésére, hogy a tárgyalások nyomán módosítják-e az egyetemi chartát, a miniszter asszony nemmel válaszolt.
A kérdésre, hogy a szenátusnak miért csak az egyharmadát fogják magyar oktatókkal betölteni, Ecaterina Andronescu azt mondta, hogy a magyar oktatók csak a 27 százalékát alkotják az egyetem tanári közösségének.
A megbeszélés végéig kitartó magyar újságíróknak az előzetes megegyezés ellenére egyik fél sem volt hajlandó nyilatkozni.
Ecaterina Andronescu oktatási miniszter: Feloldottuk a feszültséget *
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) oktatói, hallgatói oly hosszú ideje együtt vannak, hogy nagy kár lenne ezen változtatni. Egy ilyen egyetemnek megvan a képessége arra, hogy megteremtse az erőforrásokat, a módot arra, hogy bármilyen problémát megoldjon, a legfontosabb a párbeszéd. Úgy érzem, a péntek esti tárgyalások után sikerült feloldani a feszültséget a MOGYE-n. Megállapodtunk, hogy elsőként a magyar közösség 13 képviselőjének megválasztására kell sort keríteni a szenátusba, illetve a magyar oktatók arányának függvényében az egyetemi karok és főtanszékek tanácsaiba, hiszen a magyar kisebbség az egyetemen belül is kisebbséget képez: az oktatók egyharmada magyar, kétharmada román. A tavasszal sorra került választásokon ugyanis a magyar közösség nem vett részt, és egyetlen képviselőt sem küldött a szenátusba, illetve a karok, főtanszékek tanácsaiba. Jelenleg nem választhatók szét a főtanszékek (departamentumok), mert nem teljesülnek az akkreditáció feltételei, ezért azt kértem a magyar professzoroktól, hogy igyekezzenek minél több magyar fiatalt meggyőzni, hogy pályázzák meg az oktatói állásokat. Az elkövetkező időszakban versenyvizsgát hirdetnek meg a magyar vonal vezetésére megválasztott rektorhelyettes javaslatára. Ami a magyar oktatási vonal működését illeti, a szenátusnak van erről határozata, amire véleményem szerint nem is lett volna szükség, hiszen ezen az egyetemen sok éve létezik magyar nyelvű oktatás. A magyar oktatók megnyugtatására valószínűleg a chartába is belefoglalják a magyar vonal létezését. A tárgyalások során a magyar professzorok nem kérték a tanügyi törvény módosítását, de úgy vélem, erre több helyen is szükség van, hiszen a jogszabály számos előírása alkalmazhatatlan.
Dr. Szabó Béla egyetemi tanár, a MOGYE magyar tagozatának vezetője: Az egyezség minden pontjának teljesülnie kell *
Született egy hétpontos írásbeli megállapodás. Az első szerint a mi oldalunkon megismételjük a választásokat. Már eleve azzal a kikötéssel ültek le tárgyalni, hogy az én személyem mint rektorhelyettes nem jöhet szóba, amit én elfogadok. Igaz, hogy a Babes-Bolyai egyetemen van egy belső megegyezés, miszerint a magyartagozat-vezető automatikusan rektorhelyettes is, de ez nem kötelező, és az sem, hogy a rektorhelyettes automatikusan a tagozatvezető legyen. Tehát elvileg én lehetek tovább tagozatvezető, nem muszáj én legyek a rektorhelyettes. Tagozatvezető lehet az, aki a szenátusi frakciót vezeti a magyarok részéről. A választások után megtesszük a javaslatokat a rektorhelyettesi és dékánhelyettesi funkciókba, erre egy-két héten belül sor kerül. Az a hat, illetve most már csak öt ember továbbra is marad a szenátusban, elvileg mint a mi képviselőink, és melléjük jelölünk ki még annyi magyar képviselőt, amennyit eredetileg előírtak. Megegyeztünk, hogy együtt dolgozunk az akkreditáción, hogy beveszik az egyetem alapokmányába a magyar vonalnak a létét, és abban is, hogy a magyar rektorhelyettest felhatalmazzák, hogy eldöntse, milyen állásokat hoz ki a magyarok számára, azaz ezt a döntést nem a 11 tagú adminisztrációs tanácsban (ahol ő egyedül magyar) hozzák meg. Továbbra is érvényes, hogy a minket megillető tanársegédi állásokra magyarul is tudó személyeket vegyenek fel, és végül: az akkreditációs folyamat lejártával, ami jövő év április végére várható, a szenátus eldönti, hány főtanszéke lesz a magyar vonalnak. Ez szenátusi jogkör, amit eddig úgy értelmezett, hogy nulla. Mi egy csomagban egyeztünk meg, ami akkor érvényes, ha minden pontja érvényes. Ez kezdetnek, elmozdulásnak jó, a dolgok alakulása attól függ, hogy mind a két fél a saját fogadalmait hogyan tartja be.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

2012. szeptember 25.

RMOGYKE: az RMDSZ csapdába csalta a MOGYE magyar tanárait
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) született egyezség megkötése után keményen egymásnak esett az RMDSZ és a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) vezetosége.
A civil szervezet titkára, Ádám Valérián azt állítja, hogy a szövetség csúcspolitikusai csapdába vezették az intézmény magyar tanárait, hisz a szombaton megkötött paktum betartására sem határido, sem garancia nincs. Ráadásul a magyar közösség megalázását látják abban, hogy a nacionalista megnyilvánulásaikról elhíresült intézményvezetok - Constantin Copotoiu volt és Leonard Azamfirei jelenlegi rektor - leszögezték, nem hajlandók rektorhelyettesi tisztségben látni a magyar oktatók választottját, Szabó Bélát. Ádám Valérián ugyanakkor azt állítja, hogy az RMDSZ elárulta a diákságot, mivel lényegesen kevesebb fizetéses helyet kért a magyar felvételizok számára, mint amennyit a román fiatalok kaptak.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke felelotlennek nevezte a RMOGYKE, s a szervezet titkárának megnyilvánulásait, szerinte ezek nem használnak a magyar nyelvu oktatás ügyének. Hogy állíthat valaki olyat, hogy a húsz hely nem jelent semmit, amikor egy hónappal korábban még egyetlen helyrol sem volt szó?! - háborgott Borbély. Ádám másik kijelentésére reagálva, miszerint az RMDSZ csapdába sétáltatta a MOGYE magyar oktatóit, az RMDSZ csúcspolitikusa úgy vélte: egy ilyen kijelentés elsosorban a tanárokat sérti.
A RMOGYKE közleménye szerint az RMDSZ-nek az a bune, hogy az elmúlt huszonkét év alatt nem sikerült visszaállítania vagy létrehoznia egy magyar tannyelvu állami egyetemet. Borbély László egyáltalán nem tartja sikertelenségnek a hétpontos megállapodás megkötését. Miért beszélnénk sikertelenségrol, amikor a MOGYE román tanárainak nemtetszése ellenére is Victor Ponta kijelentette és a szerzodésbe foglaltatta, hogy márpedig a magyar vezetok megválasztása a magyar közösségre tartozik, vagy a magyar taneroi gárda felpótlása a magyar rektorhelyettes feladata lesz. Persze mindezt a MOGYE szenátusának is meg kell szavaznia, de ha nem lenne ez a kiindulópont, ami a hét végén született, kérdem én: honnan mennénk tovább? - kérdezett vissza a bírálóknak üzenve Borbély László.
A RMOGYKE titkára a tegnap reggel RMDSZ - most vagy soha címmel egy nyolcperces videófelvételt tett közzé a Youtube megosztón, melyen a szövetség több vezetojét hazugsággal vádolja és lemondásra szólítja fel. Ádám Valérián Pinokkió-klubtagoknak nevezi az RMDSZ volt és jelenlegi elnökét, Markó Bélát és Kelemen Hunort, a párt politikai alelnökét, Borbély Lászlót, valamint Király András oktatásügyi államtitkárt, akiknek kinagyított fényképeire jókora faorrot toldott.
A RMOGYKE titkára azok után fakadt ki az RMDSZ politikusaira, miután az Erdélyi Magyar Televízió Többszemközt címu múlt heti musorában a szövetség volt elnöke, Markó Béla cinikusnak és veszedelmesnek nevezte azt, ahogy egyesek a pálya szélérol bekiabálva bírálják a szervezetet, amiért nem kért a románokéval azonos számú fizetéses helyet a magyar felvételizok számára. Most nem mi osztjuk a helyeket sem a MOGY?-n, sem másutt. Próbálunk közbenjárni, hogy ne romoljon a helyzet, hanem esetleg javuljon - mutatott rá a tévémusorban Markó, arra emlékeztetve a szövetség bírálóit, hogy az RMDSZ rendkívül kemény volt a MOGYE ügyében. Szerinte nem a pályán kívülieknek kellene bekiabálniuk, hogy nem ennyi, hanem annyi fizetéses helyet kellett volna kérni.
A Pinokkiónak titulált Borbély László és Király András nem kívánt reagálni a már számos látogatót vonzó, a szerzoje és szereploje által pamfletnek szánt videófelvételre. Nem foglalkozom vele, és nem is érdekel. Az, hogy egy ilyen felvétel születhetett csak azt bizonyítja, hogy egyesek nem érzik az ügy súlyát, különben nem alacsonyodnának le ide - nyilatkozta lapunknak Borbély.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

2012. október 4.

Külön tanévnyitót tartottak Marosvásárhelyen az orvosi egyetem magyar diákjai és tanárai
Az intézmény történetében először külön tanévnyitót tartottak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tanárai és diákjai, akik így akarták jelezni igényüket a magyar tagozat megalapítására.
Az intézmény magyar tagozatának létrehozását lehetővé teszi a román oktatási törvény, de arról az egyetemnek kell döntenie, a MOGYE román többségű vezetősége pedig a nyáron elutasította a magyar oktatóknak és diákoknak ezt az igényét.
Így a marosvásárhelyi egyetem az egyedüli Erdélyben a román oktatási törvény által megnevezett három multikulturális felsőoktatási intézmény közül (a másik kettő a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem), ahol az új tanévben magyar tagozat nélkül kezdődött meg az oktatás.
A Népújság című marosvásárhelyi napilap keddi tudósítása szerint a magyar diákok és tanárok az egyetem egyik előadótermében gyűltek össze a magyar tanévnyitó megtartása érdekében, miközben a román tanárok és diákok a helyi Kultúrpalotában ünnepelték az új tanév kezdetét.
Nagy Örs, az egyetem rektorhelyettese elmondta, hogy az egyetemi szenátus magyar tagjai minden tőlük telhető lépést megtettek az oktatási törvény alkalmazása érdekében, most a segítséget a politikusoktól várják.
A rektorhelyettes ezzel arra utalt, hogy az egyetem magyar vezetősége reméli, a román oktatási minisztérium elutasítja az egyetemi szenátus által elfogadott chartát, ami nem teszi lehetővé a magyar tagozat megalapítását.
Constantin Copotoiu rektor “politikai problémának” nevezte az egyetemen kialakult konfliktushelyzetet. A rektor sértőnek, meggondolatlannak és gyerekesnek minősítette a magyar oktatók döntését, hogy külön tanévnyitót szerveztek. Kiemelte, hogy nem ellenzi a magyar nyelvű oktatást, de a hallgatóknak nem szabad hátrányos helyzetbe kerülniük.
A rektor ezzel arra utalt, hogy a magyar oktatók a magyar tagozat megalakulása mellett a gyakorlati képzés anyanyelven való oktatásának a biztosítását is kérik. Jelenleg ugyanis csak az elméleti képzés történik magyar nyelven. Az egyetem román vezetői szerint nem tudnák Romániában gyakorolni szakmájukat a magyar diákok, ha nem tanulnák meg a román szakkifejezéseket a gyakorlati képzésen. Ezzel szemben a magyar tanárok többször kifejtették, hogy ők maguk vállalják a román szakkifejezések megtanítását, és cáfolták, hogy a magyar hallgatóknak hátrányuk származna abból, ha teljes körű anyanyelvű oktatásban részesülnének.
A rektor szerint a magyar diákok maguk sem akarnak csak magyar nyelven tanulni. Ez utóbbi állítását azonban cáfolja Szabó Béla dékánhelyettes. A felmérések nyomán egy kezén is meg tudná számolni, hány diák van, aki nem akarja a gyakorlati képzést is magyar nyelven tanulni.
erdon.ro

2012. december 15.

Hamu alatt a parázs
Tudományos tanácskozással kezdődött kedden a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szokásos év végi ünnepe, az egyetemi napok, amelynek csütörtök esti nyitóünnepségén a hivatalosságok és az intézmény vezetősége mellett részt vett a díszvendég Ecaterina Andronescu oktatásügyi, ifjúsági és sportminiszter, aki a rossz útviszonyok ellenére, késve bár, de eljött erősíteni az egyetem vezetőségét, ahogy a felszólalók megfogalmazták.
Az orvosok a Jóisten segédjei – adta meg az alaphangot a miniszter asszony, ily módon fejezve ki elismerését és tiszteletét a gyógyítók iránt, akik visszaadják a beteg ember reménységét. Ezért nő továbbra is a fiatalok érdeklődése az orvosi szakma iránt, s ezért hisznek abban, hogy sikerrel tudják majd gyakorolni ezt a mesterséget. 67 évvel ezelőtt az egyetem alapítóinak nem volt könnyű dolguk, s ma sem könnyű, mert a finanszírozás távol áll az elvárásoktól, ennek ellenére reménykedni kell – fejezte be mondandóját a bizonytalan vigasszal a közoktatási tárca vezetője.
Az alaphang ellenére az egymás után felszólalók az idei év visszhangos történéseire terelték a szót, és burkoltan, de jól érthetően a magyar oktatókat hibáztatták a történtekért. Ciprian Dobre megyei tanácselnök az egyetemi autonómia győzelmét dicsérte, amit az 1921-es alkotmánnyal vívtak ki a románok, s ez ma a MOGYE-n történő képzés alapját biztosítja. Constantin Copotoiu, a szenátus elnöke egyenesen a Falkland-szigeteket visszahódító Margaret Thatcher angol miniszterelnökhöz hasonlította Ecaterina Andronescut, aki a legnehezebb körülmények között jött el Marosvásárhelyre, s csapott az asztalra azért, hogy erős és egységes maradjon az egyetem.
Beszédében Leonard Azamfirei rektor a politikai beavatkozás okozta aberrációról beszélt, arról a nyomásgyakorlásról, amelynek az volt a célja, hogy a szerkezetének feldarabolására tett kísérlettel felkavarják az egyetemi életet, s ez a szándék az emberi kapcsolatokba is beszüremkedett. A tanulság a rektor szerint az, hogy csereáruvá válhatnak, ha nem őrzik meg az egységet. A mesterségesen keltett konfliktusoknak nincsenek vesztesei és győztesei, mindkét fél veszített, s a következményei és költségei beláthatatlanok – hangsúlyozta Azamfirei professzor, aki a 2012-es év legnagyobb megvalósításának nevezte, hogy egyben maradt az egyetem. Végül a toleranciáról, a kölcsönös tiszteletről szólt, de véleménye szerint az intézmény érdekei túl kell mutassanak a személyes érdekeken.
Mindenki legkönnyebben az anyanyelvén kommunikál, s különösen érvényes ez a beteg, bajba jutott emberre. Ezért kellene természetes legyen, hogy az orvos, az értelmiségi, aki sok éven át tanulja a hivatását, anyanyelvén tudjon szólni a beteghez. Ezt biztosította az 1945-ben Kolozsvárról Marosvásárhelyre költöztetett magyar nyelvű orvosképzés, ami 1962-ben, 50 évvel ezelőtt vált kétnyelvűvé. Ezért indokolt ma a multikulturális jelleg, amit nem szűkíteni, hanem bővíteni kell, sőt tartalommal megtölteni. A tanügyi törvény ugyanis lehetővé teszi, hogy a román és a magyar nyelvű képzés egyenlő partner legyen. Virágzó egyetemet ugyanis csak a múlt értékeinek tiszteletben tartásával, egymás kölcsönös megbecsülésével és a XX. század technikai és társadalmi kihívásait szem előtt tartva lehet építeni – fogalmazott Szilágyi Tibor tudományos kutatásért felelős rektorhelyettes. Az egyetemről szóló sztereotípiákon túl azt is megfogalmazta, hogy az elmúlt évben B kategóriássá vált egyetem nem a gyógyítás és az oktatás, hanem a tudományos munka mennyisége és minősége miatt csúszott vissza a második vonalba. Ahhoz, hogy visszatérjenek az elsők közé, az egyetemnek jó feltételeket kell biztosítani a kutatásra, annak a felismerésnek a jegyében, hogy nem a kutató van az egyetemért, hanem az intézmény van a kutatóért. A jó szervezés és a hatékony beruházás mellett ehhez a külföldi intézményekkel való együttműködésre van szükség – tette hozzá a rektorhelyettes, az egyetlen személy, aki magyarul is szólt a hallgatósághoz.
A további beszédeket és az egyetemnek szánt diplomák átadását követően kiválósági oklevéllel tüntettek ki nyugalmazott oktatókat, akik közül többen nem voltak jelen. Oklevéllel jutalmazták a rezidensvizsgán legjobb eredményt elértek teljesítményét, az idei évfolyamelsőket, köztük Páll Ágnes Katalint a szülész szakról, Gergely Ákost a sport és Máthé Ritát a gyógyszerész szakról. Dan Dobreanu rektorhelyettes végül felolvasta, hogy a 60 kutatói pályázatból kik a szerzői annak a 14-nek, akiket 5.000 euróval támogat az egyetem terveik megvalósításában.
A hivatalos megnyitót három tanácskozás előzte meg, amelyeken a MOGYE tanárai és diákjai, valamint a különböző romániai egyetemi központokból érkezett és a gyakran visszatérő külföldi vendégelőadók mutatták be tudományos dolgozataikat. A dietetikus szakemberek a kritikus helyzetben levő beteg táplálásáról értekeztek, az I. számú sebészeti klinika napján a hasnyálmirigy képezte a tudományos dolgozatok fő témáját, s a leggazdagabb, két napig tartó tanácskozás a kardiológusoké volt, nemzetközi részvétellel. Pénteken valamennyi szakterületről hangzottak el dolgozatok a több szekcióban tartott üléseken. Az egyetemi napokról nem hiányoztak a művészeti rendezvények sem.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

2012. december 17.

Pert nyert Brassai Attila a MOGYE vezetősége ellen
Brassai, aki egyben a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnöke is, azok után fordult a Maros megyei törvényszékhez, miután a MOGYE volt rektora, Constantin Copotoiu ez év március 19-én hozott 177-es határozatában írásbeli megrovásban részesítette, mivel véleménye szerint megsértette „az akadémiai közösség lojalitási szabályait”.
Pert nyert Brassai Attila, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) professzora (képünkön) az intézmény vezetősége ellen. Brassai, aki egyben a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnöke is, azok után fordult a Maros megyei törvényszékhez, miután a MOGYE volt rektora, Constantin Copotoiu ez év március 19-én hozott 177-es határozatában írásbeli megrovásban részesítette, mivel véleménye szerint megsértette „az akadémiai közösség lojalitási szabályait”.
A magyar orvosprofesszor az Európai Parlament meghívásának eleget téve, Strasbourgban ismertette az egyetemi szenátus román tagjai által jóváhagyott charta, tanügyi törvényt sértő rendelkezéseit. Brassai bemutatta azokat a kifogásokat, amelyeket a Boc-kormány tanügyminisztere, Daniel Funeriu 2011. december 16-i átiratában megfogalmazott, indítványozva a kisebbségi oktatás kiterjesztésére vonatkozó előírásoknak a chartában való rögzítését.
Mint ismeretes, a másik két multikulturálisként meghatározott egyetem, a kolozsvári Babeş–Bolyai és a marosvásárhelyi művészeti minden további nélkül belefoglalta a saját alapszabályába a 2011. évi 1-es tanügyi törvény 135-ik szakaszának a kisebbségi oktatás bővítésére vonatkozó rendelkezéseit. Miután Brassai Attila az európai fórumok elé tárta a MOGYE szenátusának sajátos törvényértelmezését, az egyetem vezetősége megtorló intézkedéseket hozott ellene.
Az öt tárgyalás után megszületett ítélet az első olyan törvényszéki döntésnek számít, amelyben a marosvásárhelyi taláros testületek előtt pervesztes a MOGYE vezetősége. Az egyetem eddig valamennyi etnikai színezetű perét megnyerte, többek között a román kormánnyal szemben is. A megyei törvényszék ezúttal elfogadta az oktató panaszát és érvénytelenítette az ellene szóló fegyelmi határozatot.
A Brassai jogi képviseletét ellátó Kincses Előd ügyvéd véleménye szerint sokat nyomhatott a latban az, hogy az EP Kisebbségi Munkacsoportjának társelnökei, François Alfonsi és Gál Kinga átiratban kifogásolták a marosvásárhelyi egyetem magyar kisebbségellenes gyakorlatát és felhívták a figyelmet az európai értékek tiszteletben tartásának fontosságára.
Kérdésünkre, hogy a nyertes csata után számít-e a háború folytatására, Brassai Attila igennel válaszolt. „Lehet, hogy a törvényszéki ítélet nyomán az új rektor kénytelen eltörölni a megrovást, ám ez még nem ad okot túlságos derűlátásra. Nem igaz, hogy az egyetemen nem változott valamelyest a hangulat, de meggyőződésem szerint a régi reflexek még mindig működnek és a számlák törlesztése folyik” – fejtette ki a Krónikának a BKB elnöke, aki szerint a MOGYE-vezetők
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

2012. december 18.

Brassai Attila professzor sikeres munkajogi pere
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem akkori rektora, prof. dr. Constantin Copotoiu 2012.03.19-i 177-es határozatával írásbeli megrovásban részesítette dr. Brassai Attila professzort, mivel állítólag megsértette "az akadémiai közösség lojalitási szabályait" azzal, hogy az Európai Parlament meghívásának eleget téve Strasbourgban ismertette az egyetemi szenátus román tagjai által jóváhagyott Charta tanügyi törvényt sértő rendelkezéseit. A professzor bemutatta azokat a kifogásokat, amelyeket a Boc-kormány tanügyminisztere, Daniel Funeriu 2011. december 16-i átiratában megfogalmazott, indítványozva a kisebbségi oktatás kiterjesztésére vonatkozó előírásoknak a Chartában való rögzítését. A másik két multikulturálisként meghatározott egyetem, a kolozsvári Babes-Bolyai és a marosvásárhelyi Művészeti minden további nélkül belefoglalta a saját Chartájába a 2011. évi 1-es tanügyi törvény 135. szakaszának a kisebbségi oktatás bővítésére vonatkozó rendelkezéseit. Ezt a MOGYE kétharmados román többségű szenátusa a mai napig nem tette meg, de a Ponta-kormány ennek ellenére 2012. június 21- én jóváhagyta a törvénysértő Chartát.
Brassai professzor a Maros megyei Törvényszéken megtámadta a fegyelmi határozatot és öt tárgyalás után megszületett az első olyan ítélet, amelyben a marosvásárhelyi bíróság előtt pervesztes lett a MOGYE vezetősége, akik eddig a román kormánnyal szemben is sorra nyerték meg peres ügyeiket. A megyei törvényszék a professzor panaszát elfogadta és érvénytelenítette a fegyelmi határozatot. A jogi képviseletet ellátó dr. Kincses Előd ügyvéd véleménye szerint sokat nyomhatott a latban az, hogy az EP Kisebbségi Munkacsoportjának társelnökei, Francois Alfonsi és Gál Kinga átiratban kifogásolták a MOGYE magyar kisebbségellenes gyakorlatát és felhívták a figyelmet az európai értékek tiszteletben tartásának fontosságára.
Népújság (Marosvásárhely)

2013. március 5.

MOGYE: tiltakozik a díszdoktor
Fél év után került nyilvánosságra az a dokumentum, amely szerint Tulassay Tivadar, a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) volt rektora a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) oktatáspolitikája miatt lemondott a romániai rektor kollégája, Constantin Copotoiu által adományozott díszdoktori címéről.
A dokumentumot a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke, Hantz Péter mutatta be. A MOGYE vezetősége eddig titokban tartotta az ismert budapesti professzor döntését. Eddig arra sem derült fény, hogy 2012 elején a Semmelweis-egyetem kétszer is kezdeményezte a Doctor Honoris Causa cím megvonását a MOGYE leköszönt rektorától. A budapesti felsőoktatási intézmény szenátusa végül elvetette a határozattervezetet.
A marosvásárhelyi egyetem új rektorának, Leonard Azamfireinak 2012. augusztus 27-én címzett levelében Tulassay rámutat, intézményvezetőként, a párbeszéd és az együttműködés híveként ő és az általa vezetett egyetem mindent megtett a SOTE és a MOGYE közötti kapcsolatok elmélyítése érdekében. Ugyanakkor a többi magyarországi orvosi egyetemekkel karöltve a SOTE az akkreditáció megszerzéséhez szükséges segítségéről biztosította a vásárhelyi intézményt. „Meggyőződésem, hogy a MOGYE által adományozott díszdoktori cím az eddigi kapcsolatainkat jutalmazta, illetve eszközként szolgált volna a további jó együttműködésünkre. Törekvéseink és gyümölcsöző együttműködési kísérleteink szomorú kudarca viszont arról győzött meg, hogy tiltakozásom fejezzem ki” – áll Tulassay Tivadar Leonard Azamfireinak küldött, angol nyelvű levelében.
A 64 éves professzor a Krónikának elmondta, teljesen fölöslegesnek érezte, hogy egy olyan egyetem díszdoktora legyen, mely elutasítóan vagy legalábbis hűvösen viszonyul bármilyen együttműködési kísérlethez. A doktori iskolák működtetésétől a közös uniós pályázatok lebonyolításáig az évek során Tulassaynak számos válasz nélkül hagyott kezdeményezése volt. Az általa vezetett pesti egyetem egy időben még román diákokat is fogadott és továbbképzésüket biztosította.
„Nincs szükségem egy olyan címre, mely mögött semmiféle tartalom nincs. A felszínes, jópofa díszfogadásokon és némi együttműködési kísérleten túl a két egyetem között valójában semmiféle viszony nem alakult ki. Ez nem rajtunk múlott, hanem azokon, akik sorozatosan válasz nélkül hagyták a javaslatainkat” – jegyezte meg Tulassay. Kérdésünkre, hogy volt rektorként bánja-e, hogy a Doctor Honoris Causa címet adományozták a magyarellenességéről elhíresült Copotoiunak, Tulassay Tivadar némileg kitérő választ adott. Azt viszont leszögezte, hogy véleménye szerint a két egyetem közötti kapcsolat oly mély szintre süllyedt, hogy Copotoiut nem tartja méltónak a SOTE díszdoktori címéhez.
Ádám Valérián, a Romániai Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) titkára elmondta továbbá, a SOTE díszdoktori címe nélkül maradhatott volna Copotoiu, a marosvásárhelyi egyetem volt rektora is, amennyiben 2012 februárjában a budapesti egyetem szenátusa megszavazza a másfél évvel azelőtt adományozott kitüntetés visszavonását. A vezetőségi testület kétszer is elvetette a többség által radikálisnak vélt javaslatot. A RMOGYKE még 2010 őszén a marosvásárhelyi rektornak szánt kitüntetés adományozásának a fölülvizsgálását kérte. „Mi már akkor jeleztük, hogy Copotoiu a magyar oktatás fejlődésének a kerékkötője, egy olyan ember, aki az általa vezetett klinikára egyetlen magyar orvost vagy középkádert sem hajlandó alkalmazni. A SOTE vezetői akkoriban azzal érveltek, hogy nem akarnak botrányt” – idézte fel a Copotoiu díszdoktori címe körüli nézeteltérést Ádám Valérián. A tavaly viszont már a Bolyai Kezdeményező Bizottság is a leköszönt és szenátusi elnöki tisztségbe helyezett rektor díszdoktori címének a visszavonását követelte.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

2013. április 6.

Se hátrább, se előre
Szerdai ülésén a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusa jóváhagyta a meghatározatlan időre szóló oktatói és a folyó egyetemi évre szóló tanársegédi állások betöltésére meghirdetett versenyvizsga eredményét. A magyar tagozat önálló létéhez szükséges 70 állásból 15+17-re lehetett pályázni, s ebből 23-at töltöttek be. A 14 tanársegéden kívül, akiknek nem végleges az állása, valójában két új személlyel bővül az egyetem oktatói kara, a többiek egy fokozattal léptek elő. A sebészeten továbbra is fennmaradt a magyarokkal szembeni határozott elutasítás, a fogorvosi karon a krónikus tanárhiány. A részletekről dr. Szilágyi Tibor professzort, a MOGYE rektorhelyettesét kérdeztük.
– Miért nem sikerült valamennyi meghirdetett helyet betölteni, gondolok elsősorban a végleges állásokra?
– A 37 meghatározatlan időre szóló tanári állásból 30-ra volt jelentkező, akik közül 26-nak sikerült a vizsgája. A magyar tagozatnak jóváhagyott 15 állásra 11-en jelentkeztek, közülük 9 vizsgázott sikeresen.
– A tanárhiányt figyelembe véve nem mondhatni túlságosan jó aránynak. Mi volt a sikertelenség oka?
– Egyik esetben, ahol magasabb oktatói fokozatot célzott meg a jelentkező, a feltételek teljesítésében határesetnek számító pályázatot rosszindulatúan kezelte a bizottság, s nem hagyta jóvá az előrelépést. A másikban olyan nehézségű és aprólékosságú vizsgát tartottak, hogy a jelentkezőnket, aki korábban Bukarestben ugyanebből az anyagból sikeresen szakvizsgázott, visszautasították.
– Mivel az utóbbi eset a sebészeti tanszéken történt, úgy tűnik, hogy ott továbbra sincs helye a magyar oktatóknak, s már a vizsga előtt kiszivárgott, hogy jobb lenne, ha nem is jelentkeznének.
– A legnagyobb oktatói hiány valóban a sebészeten van, s minden megbeszélésen, ahol ezt szóvá tettük, azt vágták a fejünkhöz, hogy nincs jelentkező. Most három jelentkező lett volna, de az egyik állás meghirdetését Copotoiu professzor, az I. Sebészeti Klinika vezetője, a szenátus elnöke sértődöttségre hivatkozva elutasította. Azt nehezményezte, hogy nem őt kérdezték meg először, holott abban az időszakban külföldön tartózkodott. A másik jelölt a beiratkozáskor tapasztalt adminisztratív bonyodalmak miatt mondott le szándékáról. A harmadiknak a vizsgán állítottak olyan akadályokat, hogy ne sikerüljön a próbálkozása.
– A másik kritikus hely a fogorvosi kar, ott miért nem sikerült pótolni a hiányokat?
– A meghatározatlan időre szóló három állásból kettőre végül be sem iratkoztak a lehetséges pályázók, reméljük, hogy a következő alkalommal jelentkezni fognak.
– Ahogy hallottam, nem jobb a helyzet az idei tanévre meghirdetett tanársegédi állások esetében sem.
– A három jelöltből kettőt elutasítottak, ami azért furcsa, mert az egyikük évfolyamelsőként végzett, és annak idején a rezidensvizsgán, Bukarestben országos versenyben harmadik helyet ért el. Az egyetemünk meg kellene becsülje az ilyen jelentkezőket, ahelyett hogy lehetetlenül magas szintű vizsgával akadályozza a tevékenységüket.
– A pontosítás kedvéért térjünk vissza a számokra.
– A 17 tanársegédi állásból 14-et sikerült betölteni.
– Korábban felmerült a kifogás, hogy a magyar tagozatra szóló állásoknál nem jelent meg feltételként a magyar nyelv ismerete, befolyásolta-e ez a tény a vizsgát?
– Nem fordult elő olyan eset, hogy a minket megillető helyre mást vettek volna fel.
– Miért ideiglenesek ezek az állások?
– Mivel az új tanügyi törvény szerint csak a megvédett doktorátusi cím birtokában lehet tanársegédi állást megpályázni, akiknél folyamatban van a doktori cím elnyerése, azokat csak meghatározott időszakra lehet alkalmazni.
– Miért nem vehettek részt a magyarországi egyetemeken doktori iskolába járó orvosok, gyógyszerészek?
– Az előírások értelmében csak az egyetem nappali tagozatos doktorandusai pályázhattak, akik a doktori tanulmányok mellett el tudják végezni az oktatói tevékenységet is. Akik megszerzik a doktori címet, az itteni egyetemen doktoráltakkal egyenlő feltételek mellett jelentkezhetnek majd a vizsgára.
– Összességében mit nyert a magyar tagozat?
– Nem szorult hátrább, de előbbre sem jutott. Tagozatot nem lehet fentről létrehozni, ehhez iskolát, csapatot építő személyiségekre van szükség.
– A szerdai szenátusi ülésen a magyar tagozatot képviselő szenátorok nem kifogásolták a vizsgákon szándékos rosszindulatot?
– De igen, a sebészeten kialakult helyzetet Szabó Béla professzor tette szóvá, amire Copotoiu Constantin professzor éles hangú, személyeskedő kirohanással válaszolt.
– Milyen kérdések szerepeltek még az ülés napirendjén?
– Elhangzott a tavalyi évre vonatkozó rektori beszámoló, Dobru Daniela professzor végleges kinevezést kapott a Doktori Iskola élére, módosult a tanári állások betöltésére vonatkozó versenyvizsga szabályzata, a szenátus úgy határozott, hogy a rezidensek csak ideiglenes áthelyezést kaphatnak. A testület jóváhagyta a magyar nyelvű biotechnológiai mesterképzés indításához szükséges iratcsomó összeállítását. A képzést Sipos Emese docens, a Gyógyszerészeti Kar dékánhelyettese kezdeményezte. Nagy előrelépés lesz, ha sikerül akkreditálni ezt az oktatási formát, és lesz elég jelentkező az indításhoz, hiszen eddig mesterképzés csak román nyelven folyt az egyetemünkön.
A szenátus elhalasztotta a nyugdíjkorhatárt elért egyetemi tanárok működésének a meghosszabbítására vonatkozó szabályzat megvitatását, szavazott a tandíjakról, a következő tanév szerkezetéről, az egyetem akkreditációjának az előkészítéséről és más kérdésekről.
– Mielőtt az akkreditációra rátérnénk, megkérem, mondja el, hogyan végződött a márciusi uniós felmérés?
– Az Európai Egyetemek Szövetségének öttagú bizottsága vizsgálta meg, hogy mit kell tenni az egyetemnek a saját maga által kitűzött célok eléréséért, vagyis, hogy A kategóriás, elit kutatóegyetem legyen. A második látogatás végén egyórás kiértékelő előadáson bemutatták a menedzsment, a minőségbiztosítás és az átláthatóság terén folytatott felmérés eredményeit. Általában pozitív véleményt fogalmaztak meg, de éles szemmel tekintettek a kulisszák mögé, sok hasznos javaslat, tanács hangzott el annak érdekében, hogy egy európai szintű és mentalitású intézménnyé váljon az egyetem. Erről hamarosan írásos beszámolót is küldenek.
– Hogyan készülnek az akkreditációra?
– Az Általános Orvosi Karon május 10-ig külön dossziét kell összeállítani mindhárom tagozatnak, de arra vonatkozóan, hogy a gyakorlatokat hogyan fogjuk lefedni, még nem született megállapodás. Az akkreditáció június folyamán, a felvételi vizsga előtt kellene lezajlódjon, azután kerülhet napirendre az önálló főtanszékek megalapítása.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely).

2013. május 16.

Sikertelen volt a békítési kísérlet
Nem sikerült megegyezésre jutnia a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román vezetésének és az intézmény magyar tagozatát képviselőknek a bukaresti oktatásügyi minisztériumban két miniszter jelenlétében lefolytatott tegnapi megbeszélésen – közölte Szilágyi Tibor, az intézmény magyar rektorhelyettese. Elmondta: a minisztériumi illetékesek a tárgyalások folytatását javasolták, de azt is sugallták, hogy a feleknek Marosvásárhelyen kell megtalálniuk a megoldásokat.
A rektorhelyettes abban látta a bukaresti tárgyalások hasznát, hogy a kormány illetékesei jobban megértették a két fél álláspontját. A megbeszélést Mihnea Costoiu felsőoktatásért felelős tárca nélküli miniszter mellett az egyetemi oktatást minősítő hivatal illetékesei is végigülték, rövid ideig Remus Pricopie oktatásügyi miniszter is bent tartózkodott a teremben. A magyar tagozat szempontjait Szabó Béla tagozatvezetővel együtt képviselték, az egyetem román vezetésének álláspontját pedig Leonard Azamfirei rektor és Constantin Copotoiu szenátusi elnök.
Szilágyi sajnálkozva állapította meg, hogy a magyar tagozat szempontjait figyelmen kívül hagyó akkreditációs dosszié úgymond tovább halad a maga útján. „Mondták, segítenek majd abban, hogy újabb oktatókat vegyünk fel, hogy jobban megfeleljünk az akkreditációs feltételeknek. Ezzel azonban nem közeledtünk a tényleges megoldáshoz”. A tagozatnak külön álláskeretre lenne szüksége, ehhez viszont külön csoportok kellenek, a magyar diákcsoportok létrehozásához pedig arra van szükség, hogy a magyar nyelvet is bevezessék a gyakorlati oktatásba, s a gyakorlati órák kétnyelvűek legyenek. „Erről pedig hallani sem akartak” – részletezte.
A tárgyalások ideje alatt az épület előtt óriásmolinóval, feliratos esernyőkkel tüntetett a Romániai Magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Képzésért Egyesület két aktivistája.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. május 22.

MOGYE-ügy - Marosvásárhelyen tájékozódott a miniszter
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) tájékozódott az egyetem magyar tagozata és román vezetése közötti nézetkülönbségekről szerdán Mihnea Costoiu felsőoktatásért és kutatásért felelős tárca nélküli miniszter, valamint Gigel Paraschiv, az oktatási minisztérium államtitkára.
Szilágyi Tibor, az egyetem magyar rektorhelyettese az MTI-nek elmondta: Szabó Béla tagozatvezetővel együtt számokkal bizonyították, hogy életképes lenne a magyar tagozat, ha önálló struktúrában szerveznék meg azt. Hozzátette, az egyetem vezetését képviselő Leonard Azamfirei rektor és Constantin Copotoiu szenátusi elnök nem hozott fel konkrét ellenérveket a magyar állásponttal szemben, de a tárgyalásokon semmilyen javaslat nem született a magyar problémák megoldására.
A magyar tagozat képviselői azért tartják elengedhetetlennek a sürgős megegyezést, mert az egyetem vezetése a magyar szempontokat figyelmen kívül hagyó akkreditációs dossziét küldött egyoldalúan Bukarestbe az illetékes hatóságnak. Félőnek tartják, hogy - ha ebben a formában hosszabbítják meg újabb öt évre az egyetem működési engedélyét - a magyar tagozat önállóságával nem számoló struktúra hivatkozási alap lesz a magyar kérések elutasítására. Május 15-én a bukaresti oktatásügyi minisztériumban eredménytelenül végződött a felek kibékítésére tett kísérlet. A rektorhelyettes szerint a magyar tagozatnak különálló álláskeretre lenne szüksége, ehhez viszont különálló csoportok kellenek, a magyar diákcsoportok létrehozásához pedig arra van szükség, hogy a magyar nyelvet is bevezessék a gyakorlati oktatásba, és a gyakorlati órák kétnyelvűek legyenek. "Erről pedig hallani sem akartak" - tette hozzá a rektorhelyettes. A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az új oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A konfliktus kezelési kísérlete 2012 májusában a jobboldali Ungureanu-kormány bukásához vezetett. 2012 szeptemberében született egy hétpontos megállapodás az egyetem magyar gondjainak a megoldásáról, melyet a Ponta-kormány akkori tanügyminisztere is aláírt. A megállapodás pontjai csak részben teljesültek.
MTI

2013. május 24.

Csapdahelyzet az orvosin
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) tájékozódott az egyetem magyar tagozata és román vezetése közötti nézetkülönbségekről Mihnea Costoiu felsőoktatásért és kutatásért felelős tárca nélküli miniszter, valamint Gigel Paraschiv, az oktatási minisztérium államtitkára, a magyar nyelv bevezetéséről a gyakorlati oktatásban azonban hallani sem akartak.
Eközben az egyetem vezetése a magyar szempontokat figyelmen kívül hagyó akkreditációs dossziét küldött Bukarestbe, amit ha az illetékes hatóság elfogad, és aszerint hosszabbítják meg a MOGYE működési engedélyét, újabb öt évig hivatkozási alap lesz a magyar kérések elutasítására. A miniszterrel és az államtitkárral folytatott megbeszélésen Szilágyi Tibor, az egyetem magyar rektorhelyettese és Szabó Béla tagozatvezető számokkal bizonyította, hogy életképes lenne a magyar tagozat, ha önálló struktúrában szerveznék meg azt. Az egyetem vezetését képviselő Leonard Azamfirei rektor és Constantin Copotoiu szenátusi elnök nem hozott fel konkrét ellenérveket a magyar állásponttal szemben, de a tárgyalásokon semmilyen javaslat nem született a magyar problémák megoldására. A rektorhelyettes szerint a magyar tagozatnak különálló álláskeretre lenne szüksége, ehhez viszont különálló csoportok kellenek, a magyar diákcsoportok létrehozásához pedig arra van szükség, hogy a magyar nyelvet is bevezessék a gyakorlati oktatásba, és a gyakorlati órák kétnyelvűek legyenek. „Erről pedig hallani sem akartak” – közölte Szilágyi Tibor.
A magyar tagozat képviselői azért tartják elengedhetetlennek a sürgős megegyezést, mert félőnek tartják, a magyar szempontokat figyelmen kívül hagyó akkreditációs dosszié jóváhagyása csapdahelyzetet eredményez, a magyar tagozat önállóságával nem számoló struktúrával okolják majd a további visszautasítást.
Borbély László reményét fejezte ki, több a politikai akarat a kormány, illetve a minisztérium részéről a MOGYE vezetőségében kialakult nézeteltérések megoldására, mint egy éve, amikor a tanügyi törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó előírásainak életbe léptetésére tett kísérlet az Ungureanu-kabinet bukását eredményezte. Ez is és az azóta kialakult helyzet, beleértve a mostani csapdaállítást, mutatják, „súlya van a MOGYE-ügynek”, állapította meg az RMDSZ politikai alelnöke, aki elfogadhatatlannak tartja, hogy az akkreditációt megadó hatóság azt a dossziét elemezze, amely a magyar szempontokat teljesen figyelmen kívül hagyja, de hozzátette, az RMDSZ azért van a parlamentben, hogy megértesse a kormánykoalíció pártjaival: a magyar tagozatnak létjogosultsága van, és nem lehet félreseperni.
Eközben a MOGYE magyar karának létesítéséért küzdő Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) – miután szerdán visszautasították egy kérésüket megfogalmazó óriásplakát kihelyezését a csíkszeredai sportcsarnok előtt, ahol az RMDSZ szombaton 11. kongresszusát tartja – újabb kéréssel fordult a városvezetéshez és a szervezőkhöz, most a kapubejárat elé kérik bannerük kihelyezését. Tiltakozó akciójukkal azt szeretnék elérni, a kongresszuson részt vevő Victor Pontát szembesítsék a MOGYE-hez fűződő be nem tartott ígéretével, a kormányfő ugyanis a magyar oktatás rendezése ügyében tavaly szeptemberben született hétpontos megállapodás betartásáért személyes garanciát vállalt.
MTI
Erdély.ma

2014. április 4.

Szilágyi a MOGYE-ügyről: „van sapkád, nincs sapkád” alapon akartak kifogást találni
Nem volt lehetősége a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar vezetőinek a román vezetőséggel egyeztetni a magyar főtanszékek megalakításáról azok után, hogy úgy döntöttek: amennyiben a jövő hét végéig, a miniszteri látogatás révén sem történik előrelépés az ügyben, kiállnak az intézmény vezetőségi struktúráiból – tudtuk meg Szilágyi Tibortól, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettestől. Elmondása szerint mind Constantin Copotoiu, a szenátus elnöke, mind Leonard Azamfirei rektor elutazott, ezért nem sikerült párbeszédet folytatni a továbbiakról. Kérdésünkre, hogy mivel indokolták a magyar intézetek létrehozásának elhalasztását, a rektorhelyettes elmondta, a román vezetőség szerint a magyar tagozat nem rendelkezik „igazi” akkreditációval, így meg kell várni az egy éven belül esedékes monitorizálási vizit lezajlását.
„A román vezetőségnek az akkreditációval kapcsolatos indoklása ebben a formában nem igaz. Ha a monitorizálási vizit során a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) esetleg valamit nem találna megfelelőnek, akkor változhatna a jelenleg érvényes akkreditáció státusza, de mi most egyértelműen akkreditáltak vagyunk, méghozzá a legmagasabb minősítési fokozattal, ezért ez nem lehet indok.
De próbálkoztak mással is: azzal, hogy a kari tanácsnak kellett volna a szenátus elé terjesztenie a magyar főtanszékek létrehozásának igényét, és mivel nem így történt, a szenátus nem is beszéli meg az igényt. Ekkor én azt javasoltam, hogy ha csak ez a baj, akkor a jelenlevő karitanács-tagokkal tartsunk egy rendkívüli ülést, és ennek alapján tárgyaljuk meg a magyar főtanszékek megalakításának ügyét. Azt kell mondanom, hogy nyuszika van sapkád – nincs sapkád alapon akartak találni valamilyen kifogást” - mondta el megkeresésünkre Szilágyi.
A jövő héten látogatást tesz az egyetemre Mihnea Costoiu felsőoktatásért felelős tárca nélküli miniszter. Az esedékes miniszteri látogatástól Szilágyi azt várja, hogy megegyezzenek az intézetek létrejöttéről, és erre garanciát kapjanak, olyan formában, hogy a szervezés már most megkezdődhessen és ősztől ezek már teljes értékűek és működőképesek legyenek. „A magyar tagozat közgyűlésén elhatároztuk, hogy ha nincs előrelépés, akkor automatikusan életbe lép az a döntésünk, mely szerint kilépünk az egyetem vezetőségéből” - mondta el a rektorhelyettes. (hírszerk.) Transindex.ro

2014. április 10.

Tovább tolódhat a MOGYE magyar főtanszékeinek ügye
Nem biztos, hogy sor kerül a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) erre a hétre beharangozott miniszteri látogatásra – tudtuk meg Szilágyi Tibortól, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettestől.
Mihnea Costoiu felsőoktatásért felelő tárca nélküli miniszter látogatása erre a hétre volt beharangozva, hogy az egyetem vezetőségével tárgyaljon az oktatási törvényben szereplő, multikulturális egyetemekre vonatkozó cikkelyének gyakorlatba ültetéséről, amely az önálló magyar főtanszékek létrehozásáról rendelkezik.
Az egyetem szenátusában fölényben levő román vezetőség a testület legutolsó gyűlésén ugyanis úgy döntött, hogy egy évvel halasztja el a magyar főtanszékek létrehozását.
Szilágyi elmondta, Constantin Copotoiu, a szenátus elnöke sem tartózkodik az országban, a találkozót viszont úgy kellene megszervezni, hogy az érintett döntéshozó felek azon részt tudjanak venni.
Április 1-jén a magyar tagozat oktatói és a magyar diákok képviselői a tagozati közgyűlésen úgy döntöttek, hogy amennyiben nem történik előrelépés az önálló magyar főtanszékek létrehozásának kérdésében ennek a hétnek a végéig, akkor tiltakozásképpen a magyar vezetők kivonulnak az egyetem döntéshozó testületéből.
Szilágyi Tibor ma azt nyilatkozta, hogy megvárnák a miniszter látogatását, és egy-két nappal kitolhatják a közgyűlésen hozott döntés gyakorlatba ültetését.
nagybanya.ro / transindex.ro. Erdély.ma

2014. április 10.

Hírsaláta
KEVESET TETTEK A KÉTNYELVŰSÉGÉRT. A marosvásárhelyi és Maros megyei magyar önkormányzati képviselők az elmúlt fél évben nagyon keveset tettek az anyanyelvi jogok érvényesítése érdekében, alig szólaltak fel magyarul a tanácsüléseken, és nem kezdeményeztek olyan határozattervezeteket, amelyek a marosvásárhelyi és Maros megyei magyar közösség anyanyelv-használati jogaihoz kötődtek volna – derül ki a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) hétfőn közzétett jelentéséből.
A civilek úgy tudják, hogy a megyei önkormányzat idén 1 800 000 lejt hagyott jóvá a kulturális programok támogatására, és ebből csupán 3,8 százalék jutott a kimondottan magyar rendezvényekre. (Maszol)
HALASZTHATJÁK A MAGYAR FŐTANSZÉKET AZ ORVOSIN. Nem biztos, hogy sor kerül a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) erre a hétre beharangozott miniszteri látogatásra – közölte Szilágyi Tibor, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes. Mihnea Costoiu felsőoktatásért felelő tárca nélküli miniszter erre a hétre tervezett megbeszélést az egyetem vezetőségével az oktatási törvényben szereplő, multikulturális egyetemekre vonatkozó cikkely gyakorlatba ültetéséről, amely az önálló magyar főtanszékek létrehozásáról rendelkezik. Szilágyi elmondta, Constantin Copotoiu, a szenátus elnöke sem tartózkodik az országban, a találkozót viszont úgy kellene megszervezni, hogy az érintett döntéshozó felek azon részt tudjanak venni. (Transindex) FOLYTATÓDIK A DECENTRALIZÁCIÓ. Állítólag nem tett le a decentralizációról Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes, fejlesztési miniszter. A parlament plénuma előtt azt mondta, már előkészítették az eljárást, amellyel néhány központi intézményt a helyi vagy megyei tanácsok hatáskörébe utalnak. Eszerint a következő időszakban mindegyik minisztérium kidolgozza tervezetét, amellyel a felügyelete alá tartozó intézmények egy részét decentralizálják. A fejlesztési miniszter szerint a decentralizációnál figyelembe veszik majd az alkotmánybíróság mindegyik javaslatát. (Erdély FM)
HADGYAKORLAT KEZDŐDIK ARANYOSGYÉRESEN. Több mint 200 román és 250 amerikai katona részvételével amerikai–román közös légi hadgyakorlatot tartanak április 10. és 17. között Dacian Viper 2014 elnevezéssel az aranyosgyéresi légi támaszponton – közölte a román védelmi minisztérium. A gyakorlat a két NATO-ország pilótáinak, légi irányítóinak és vezérkari tisztjeinek az együttműködését hivatott javítani. Ezen a román fél MiG–21 LanceR típusú, az amerikai légierő pedig F–16-os repülőgépekkel vesz részt. Az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége arról tájékoztatta a Mediafax hírügynökséget, hogy az amerikai légierő olaszországi bázisáról hat F–16-os harci repülőgép érkezik a hadgyakorlatra, amelyet még az ukrajnai események előtt beütemeztek. A Dacian Vipert negyedik alkalommal szervezik meg, 2006-ban, 2008-ban és 2012-ben is végeztek már közös hadgyakorlatot az amerikai és román pilóták. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. április 18.

Időhúzás, félrevezetés és hazudozás
A miniszteri látogatásig halasztották az egyetem vezető testületeiből való kilépést
Kérjük a magyar tagozat főtanszékeinek azonnali megalakítását, az egyetemi charta és a közoktatási törvény előírásai alapján. Mivel az egyetemi autonómiát csak a törvényes keretek között lehet gyakorolni, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusára nézve is kötelező a közoktatási törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó előírásainak a betartása. Az egyetemi charta 39. cikkelye szerint a magyar nyelvű oktatás a magyar nyelvű oktatási vonal (tagozat) keretében történik, a 2011. évi 1-es törvény pedig pontosan megfogalmazza, hogy a multikulturális egyetemeken az oktatási vonal (tagozat) főtanszékekbe szerveződik – hangzott el a MOGYE magyar oktatói közösségét vezető és képviselő professzorok, tanárok részvételével tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
A törvényes előírások szándékos figyelmen kívül hagyása, a kormányfő és három miniszter jelenlétében megfogalmazott hétpontos megállapodás utolsó pontjának be nem tartása miatt – amely az egyetemi akkreditációtól tette függővé a főtanszékek megalakítását – , a magyar oktatók 2014-es közgyűlése úgy döntött, hogy a vezető tisztségeket betöltő tagjai tiltakozásképpen beadják a lemondásukat, a vezető testületekbe beválasztott tagok pedig bojkottálni fogják ezek tevékenységét, amíg az önálló főtanszékek meg nem alakulnak. A döntést követően kérték a törvényességet szavatoló közoktatási tárca segítségét, amely három hét után válaszolt a megkeresésre, és Mihnea Costoiu, felsőoktatásért felelős tárca nélküli miniszter április 24-re ígérte látogatását. A magyar oktatói közösség vezetősége úgy döntött, hogy az említett napig elhalasztja a tiltakozó lépéseket, azt remélve, hogy a minisztérium, mint állami ellenőrző szerv, rá tudja bírni az állami egyetemet, hogy betartsa a törvényeket. Ha nem sikerül egyezségre jutni, és nem kezdődik el a magyar tagozat főtanszékeinek a megalakulása, a bejelentett lépések mellett a tiltakozás egyéb formáival is élni fognak – szögezte le dr. Szabó Béla tanszékvezető egyetemi tanár és prof. dr. Szilágyi Tibor rektorhelyettes.
A sajtótájékoztató során részletesen ismertették a 2011. január elsején életbe lépett közoktatási törvényt követő időszak eseményeit, a szándékos időhúzást, amelynek során kiderült, hogy az egyetem vezetőségét senki sem akadályozza meg abban, hogy figyelmen kívül hagyja a vonatkozó törvény előírásainak a betartását, és továbbra is peremre szorítsa a magyar tannyelvű oktatást. A Közoktatási Minisztérium pedig sohasem lépett időben és kellő határozottsággal közbe, hogy a jogszabály betartására kötelezze az egyetemet, és soha nem válaszolt írásban a magyar tagozat által benyújtott kérésekre. A kialakult konfliktus megoldása érdekében született meg 2012 szeptemberében a már említett hétpontos megállapodás, amelynek vitáján kezdetben jelen volt Victor Ponta kormányfő, s az egyetem vezetői mellett aláírta az akkori közoktatási miniszter is. Hetedik pontként a magyar oktatók elfogadták, hogy a főtanszékek megalakulását a magyar oktatási vonal akkreditációjához kötik, akkoriban ugyanis nem létezett csak egy közös jóváhagyás. Az aláíráskor becsült hét hónap helyett ez a folyamat húsz hónapig húzódott. A nehézségek ellenére a MOGYE-t kedvezően bírálta el az Európai Egyetemek Egyesülete, és ellenőrizte a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség is, amelynek honlapján 2013. december 12-én jelent meg, hogy bizalmat szavazott és fenntartja a magyar oktatási vonal akkreditációját, amely egy évet kapott a hiányosságok pótlására. Ez utóbbi megjegyzés nem befolyásolja a tényt, hogy a magyar tagozatnak érvényes jóváhagyása van. Ennek ismeretében a magyar oktatók közössége kérte az egyetem szenátusát, hogy tűzze napirendre a magyar főtanszékek megalakítását, amit a január 15-i szenátusi ülésen elhalasztottak, arra hivatkozva, hogy 8. napirendi pontként nincsen elég idő a megvitatására. A következő szenátusi ülést megelőzte az egyetemi oktatók plenáris ülése, amelyen a rektor bemutatta a MOGYE 2013. évi működéséről készült jelentést. A nyomtatásban is megjelent dokumentumban az olvasható, hogy a magyar nyelvű általános orvosi képzés akkreditálva van. A március 20-i szenátusi ülésen, amelyen a 11. napirendi pontként szerepelt a magyar főtanszékek megalakításának a megvitatása, arra hivatkozva, hogy a magyar tagozatnak csak ideiglenes működési engedélye van, 36 igen és 12 nem szavazattal az őszire kilátásba helyezett újraértékelés utánra halasztották a döntést – hangzott el a részletes forgatókönyv, amelyet a törvények be nem tartására, az időhúzásra, a félrevezetésre, a hazudozásra építettek.
Az elhangzottakhoz Brassai Attila professzor kiegészítését tehetjük hozzá, miszerint a magyarral azonos minősítést kapott angol oktatási vonalat akkreditált képzésként hirdetik a külföldi diákoknak, ami nyilvánvalóan kettős mércét jelent.
Ahogy az is, hogy az egyetemnek körülbelül 4.800, s a mesterképzésben részt vevőkkel együtt hatezer diákja és 434 oktatója van, ami a hét diákra jutó egy tanár előírásnak nem tesz eleget, ennek ellenére a román tagozatot az utólagos ellenőrzés feltétele nélkül akkreditálták.
Az "esetből tanulva" a Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség, amelyhez eljutott a gyógyszerészeti kar román és magyar tagozatának az újraakkreditálására vonatkozó kérés, az elmúlt héten már úgy jelzett vissza, hogy az egyenlő oktatói létszámmal működő két oktatási vonal szinte teljesen egyező iratcsomója közül a magyarnak csak az IDEIGLENES akkreditációját végzik el, amiért nagyobb összeget kell fizetnie az egyetemnek, mint a teljes akkreditációért – közölte dr. Sipos Emese egyetemi docens, a Gyógyszerészeti Kar dékánhelyettese. Ami azért furcsa, mert mind a rektor, mind a dékán asszony megerősítette, hogy az egyetem végleges akkreditációt kért. Reméljük, hogy csak tévedésről van szó – tette hozzá a dékánhelyettes.
Kérdésre válaszolva a jelenlevők elmondták, hogy a négy magyarországi orvosi egyetem által írásban felajánlott segítségre Copotoiu Constantin, az akkori rektor, a szenátus jelenlegi elnöke úgy reagált, hogy valószínűleg eltévesztették a címzettet, és a Sapientiának szánták az átiratot, mert csak ott van magyar egyetem.
(bodolai). Népújság (Marosvásárhely)

2014. július 5.

Ballagtak a MOGYE végzettjei
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) több mint 800 végzettje ballagott július 4-én, pénteken a Sportcsarnokban, az ünnepélyen az egyetem képviselői mellett jelen volt Răzvan Theodorescu akadémikus, Ciprian Dobre megyei tanácselnök, Vasile Oprea alprefektus és Dorin Florea polgármester.
Amint dr. Szabó Béla professzor, a magyar oktatók képviselője hangsúlyozta, az egyetemi évek pezsgését, a vizsgák záros határidőit a további folyamatos képzés, az orvosi hivatás lelkiismeretes és felelősségteljes gyakorlása váltja fel, a siker pedig eljön, de sok lemondás, áldozatvállalás árán. A ballagási ünnepségen dr. Leonard Azamfirei, a MOGYE rektora mondott köszöntőbeszédet, gratulált az újabb fiatal orvos-, gyógyszerész- és fogorvosnemzedéknek, illetve a rövidtávú képzések végzettjeinek, e szakmák „nagyköveteinek”, akik, mint mondta, bizonyos benne, hogy megállják helyüket e folyamatosan, dinamikusan változó világban. A multikulturális környezet nyújtotta fejlődési lehetőségeket érintőlegesen említő rektorral szemben Răzvan Theodorescu akadémikus, volt kulturális miniszter több ízben is méltatta az orvostudomány fejlettségét Erdélyben, Bethlen Gábor fejedelemsége idején, a kulturális intézményeknek – többek közt a Teleki könyvtárnak – a szerepét az orvostudomány fejlődésében. „A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem európai színvonalú felsőoktatási intézmény, amelynek végzettjei a legszebb hivatást, az orvosi hivatást gyakorolhatják majd. Romániának és Európának szüksége van ránk” – tette hozzá.
A MOGYE szenátusának elnöke, dr. Constantin Copotoiu kijelentette: a „fehér köpenyes” hivatás a betegek iránti alázatot követeli meg, felelősséggel és sok tanulással jár, az orvosi hivatás nem irigy, és nem hivalkodó. Dr. Szabó Béla professzor a magyar oktatók képviseletében szólalt fel magyar nyelven, hangsúlyozva, az orvosi eskütétel az elmúlt 6 év kemény, áldozatos munkájának zárómomentuma. „A nehézségek azonban nem érnek itt véget, hiszen e fiatalok olyan életpályát választottak, amely rengeteg sikerélménnyel, erőfeszítéssel, de kudarccal is jár. Számvetés ideje van, az egyetemi évek szép emlékei megmaradnak, ugyanakkor az eddigi vizsgák záros határidőit a folyamatos képzés, az orvosi hivatás lelkiismeretes és felelősségteljes gyakorlása váltja fel. A majdani sikerek sok lemondással járnak azok számára, akik életüket annak szentelik, hogy mások szenvedéseit enyhítsék” – hangsúlyozta. A magyar oktatók képviselője elmondta, az egyetem belső vívódásait bizonyára megérezték a hallgatók is, akik számára a MOGYE nem biztosította azt a széles körű oktatási formát, amit a tanügyi törvény lehetővé tesz, a hatóságok pedig semmit nem tettek a törvény betartatása érdekében. „Minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle. A hetven éve folyó magyar nyelvű orvosképzés háttérbe szorult, de igyekszünk a legtöbbet nyújtani hallgatóinknak” – tette hozzá a professzor, kitartásra biztatva az új orvosgenerációt, arra, hogy ne morzsolódjon le, és ne siessen elhagyni szülőhelyét. Az angol évfolyamot dr. Angela Borda professzor angolul köszöntötte, majd felszólalt a Petru Maior Egyetem rektora, dr. Călin Enăchescu, Vasile Oprea alprefektus.
Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere az orvoselitképzés szükségességét hangsúlyozta, a vegyes – román és magyar – nyelvű orvosképzés megtartását. „Vegyes oktatási nyelvű orvosi egyetemre van szüksége Marosvásárhelynek, ahol az egyetlen mérce a tudás legyen, a cél az elitképzés, nem pedig az elszakadás. Harmóniára van szükség, nem konfliktusra” – zárta túlfűtött beszédét a polgármester. Ciprian Dobre megyei tanácselnök szerint „a MOGYE különbözik a többi romániai egyetemtől, a MOGYE fontos, hiszen egy kormány bukott meg egyesek politikai ambíciói miatt. Több nyelv ismerete gazdagabbá teszi az embereket, ez mindannyiunk közös célja. A megszerzett tudást senki nem veheti el tőlünk” – tette hozzá.
A felszólalók közt voltak az évfolyamelső végzettek is: Cosmina Marian (általános orvosi kar – román tagozat), Kovács Andrea (általános orvosi kar – magyar tagozat), Jonsson Karl Jonny (általános orvosi kar – angol tagozat), Temistocle Despina Luciana (fogorvosi kar), Bíró István-Lóránt (gyógyszerészeti kar), Parfene Alina-Larisa (3-4 éves képzések). Az ünnepség az orvosi eskü letételével zárult.
Antalfi Imola, Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-83




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék